Ma startol az edzőtábor

Lardarius Webb, Baltimore Ravens
Lardarius Webb, Baltimore Ravens

Kevesebb mint 15 nap, és kezdetét veszi az első preseason mérkőzésünk a Jacksonville ellen, de ami még ennél is izgalmasabb a hosszú, focimentes hónapok után, az az, hogy ma indul a training camp, mától ténylegesen megnézhetjük, meghallgathatjuk, megszagolhatjuk, mit művelnek a srácok a gyepen.

Külön jó hír, hogy idei elsőkörös választottunk, a tél óta Lisfranc-sérüléssel bajlódó Marquise ‘Hollywood’ Brown simán vette a kondíciós felmérőket, így ő már csak az orvosok okéjára vár. Harbaugh szerint ez egy héten belül megtörténik, bár ismét kihangsúlyozta, hogy amennyire lehet, továbbra is kímélik majd az elkapót a következő hetekben.

Once a Raven, Always a Raven – szól a marylandi mondás, amit 3 egykori legenda Hollóként való visszavonulása erősít majd meg a következő hetekben. A háromszoros Pro Bowler és háromszoros All Pro Vonta Leach (FB) holnap, azaz július 26-án, az örök Ravens-ranglista (futott yardok és touchdownok) harmadik helyezettje, a kétszeres Pro Bowl résztvevő Willis McGahee (RB) augusztus 2-án, míg a 2009-es, harmadik körös corner-safety-punt-kick returner Lardarius Webb augusztus 10-én, a Ravens színeiben jelentik be visszavonulásukat.

Ed Reed a The Lounge podcast vendége volt. Az amúgy elég lagymatag, “céges” podcast-sorozat mostani epizódja igazi csemege, beszél többek közt a Ray Lewisszal való viszonyáról, az INT-ekről és persze a Hall of Fame-érzésről is.

Earl Thomas egy cseppet sem bánja, hogy beintett Pete Carrollnak és a Seahawksnak. Úgy érzi, jó helyre került a liga egyik legjobb védelmének oszlopos tagjaként.

Bernard Pollard, egykori safety-nk 6-7 év elteltével ebben a videóban őszintén vall a 2012-es, öltözői “lázadásról”, a Super Bowl körüli balhékról, és arról is, hogy végül hogyan szakított a csapattal, és honnan ered a kibékíthetetlen ellentét Harbaugh-val.

Mark Ingram a 80. helyen az NFL Top100 játékos listáján.

Image
Image
Image
Image

Érdekes lehet még...