A 2020-as meccsnaptár

ecdzn0yqv75qkdgunjlt

Draft? Free agency? Ugyan már, a holtszezon legizgalmasabb eseménye az adott évi meccsnaptár megjelenése! Marhára nem mindegy, meddig kell ébren lennünk a világnak ezen a felén 17 héten keresztül! Vasárnap esti foci, mi?? Hát, az nekünk hétfő hajnali, kispajtások (MMF, Monday Morning Football), mely alapvető velejárója a családi és munkahelyi problémák sokasága! Míg ti, kedves amerikaiak kellemes bódultságban, sörfoltos pizsamában, cipőben ültök a befóliázott kanapétokon, és még az alsótokban is csipszmorzsák vannak, addig mi ébresztőórákkal, barátnőkkel és feleségekkel küzdünk, lábujjhegyen szisszentjük a sört, előre lefőzött, kihűlt virslit eszünk, nem is beszélve a főnöknek magyarázkodásról néhány órával később! Fogalmatok nincs arról, micsoda áldozatokat hozunk mi itten, hogy kedvenc Hollóinkat élőben, 2 perces laggal vagy anélkül láthassuk! Na, de elég a nyivákból, nézzük, mit tartogat a 2020-as NFL-évad! (A dátumok és időpontok a szokásos módon, közép-európai időzóna szerint)

Először is: fontos megemlíteni, hogy a dátumok és időpontok csak tervek, a liga fenntartja a módosítások lehetőségét a világjárvány alakulásának függvényében. A CFL-t (Kanadai Football Liga) 99% eséllyel lefújják – ezt az éjjel nyilatkozta Randy Ambrosie, az ottani komisszár (Lö Kömiszárh flansziául). Az NFL-csapatok –köztük a Ravens is– teljes visszatérítést adnak a jegyárakra, amennyiben a szurkolók nem léphetnek be a stadionokba illetve, ha a meccsek ténylegesen elmaradnának. Szóval alakuljon bárhogyan is, még ne induljatok el repjegyet és stadionbelépőt vásárolni, és várjatok pár hónapot a nemzeti színű zoknik becsomagolásával is!

Preseason

Van már 4 előszezoni meccsünk is, ám ebből csak egynek van időpontja. Bills és Panthers otthon (utóbbi augusztus 31-én, hétfőn 02:00-kor), Cowboys és Redskins pedig idegenben. Érdekesség, hogy két olyan csapattal is találkozunk a felkészülési meccseken, amelyekkel később, az alapszakasz során is.

Update: közben 2 újabb meccsnek lett meg a dátuma és időpontja!

Week 1: vs Bills (Augusztus 15., szombat, 01:30)
Week 2: @ Dallas (Augusztus 23., vasárnap, 02:00)
Week 3: vs Panthers (Augusztus 31., hétfő, 02:00)
Week 4: @ Redskins (Szeptember 4., péntek, 01:00)

Alapszakasz

Week 1: vs Cleveland Browns (Szeptember 13, vasárnap, 19:00)

Úgy néz ki, a szakértők, a liga és a Barnák is tanultak az előző évek hibáiból, idén ugyanis sokkal visszafogottabbak a megnyilvánulások az Offseason Örökös Bajnokaival kapcsolatban. A lényeg, hogy mindenki lepergetheti a rozsdát magáról a North-os szezonindítóval, Mayfieldék ugyanis nálunk kezdik az évadot. Új edző, új labdaszedő, új szakács, új jegypénztáros – a rosteren kívül majdnem minden új Browniában.

W2: @ Houston Texans (Szeptember 20, vasárnap, 22:25)

Idei leghosszabb utazásunk a napfényes és puskaporszagú Texas államba vezet az őszi napéjegyenlőség környékén. Tavaly akkora maflást kaptak szegények a Russell Streeten, hogy majdnem megsajnáltam őket – de csak majdnem. A lényeg, hogy idén bizonyíthatnak hazai pályán, az meg külön pikantériája a dolognak, hogy a klikkvadász “szakértőmédia” szerint DeShaun Watson minden statisztikában odaver Lamarnak 2020-ban. “We’ll see” – ahogy a művelt mexikói bébiszitter mondaná.

W3: vs Kansas City Chiefs – MNF (Szeptember 29, kedd, 02:15)

Hétfő esti foci – kedden hajnalban. Mahomes és a változatlanul erős, regnáló bajnok Chiefs érkezik ezúttal a Bankba, a következő évek fő AFC-riválisai összecsapásainak legújabb fejezetét lemeccselni. A mérkőzés mindkét fél számára kemény lesz, mint Mason Rudolph kobakja, de több poszton megerősített Baltimore-ral kell a Séfeknek idén szembenézniük, ezért az esélyek jóval kiegyenlítettebbek lesznek. Lévén ez az egy meccs van ezen a napon, ebben az időben, valószínű, hogy a tv-ben, élőben láthatjuk majd kedvenceinket (meg azok a bandwagon chiefsesek is, akik tavaly még a Patriotsnek szurkoltak).
(A tavalyi, Arizona-meccs után 2020-ra ezt a mérkőzést néztem ki magamnak egy Baltimore-i hosszú hétvége keretében. Ha az égiek kegyesek lesznek a szurkolókhoz és hozzám is, akkor ezt a rangadót nézem majd meg élőben a Bankban. De erről majd később)

W4: @ Washington Redskins (Október 4, vasárnap, 19:00)

Minden izomcsoportot átmozgató edzőmérkőzéssel kezdjük a szezon második negyedét a fővárosban. Sok Baltimore-i számára második hazai pályaként funkcionál a FedExField, így garantált a Seven Nation Army teltházas üvöltése.

W5: vs Cincinnati Bengals (Október 11, vasárnap, 19:00)

Flacco után egy másik North-legenda, Andy Dalton felett is eljárt az idő. Az LSU bajnokcsapatának irányítója, Joe Burrow a Bengals-nál talált új otthonra, és az ötödik hétig kell várnia, hogy megízlelhesse a Ravens D által felszolgált menüsort. Féléves rottyot, szorongást és depressziót vizionálok az ifjú titánnak az összecsapást követően.

W6: @ Philadelphia Eagles (Október 18, vasárnap, 19:00)

Ismét egy rövid buszút, ezúttal Philly-be. A Sasok megnyerték a csoportot és PO-ba jutottak tavaly, vélhetően ezért lesz némi izgalom ezen a meccsen.

W7: vs Pittsburgh Steelers (Október 25, vasárnap, 18:00)

Pocak Benő offseasonös felkészülése jógából, golfból és sörivásból áll – ezt nem én találtam ki, hanem ligaforrások pletykálták a héten. Hát, elnézve az ember formáját és fejszerkezetét, nem tartom lehetetlennek a QB általános lelkesedésére vonatkozó az állításokat. Dehát minek is egész nap a teremben izzadni, ha kényelmes ütögetéssel meg korsóemelgetéssel is jönnek maguktól a yardok meg a winek! (hahaha)

A két kontinens téli időszámítása közötti egyhetes eltérés miatt ez a mérkőzés egy órával korábban kezd majd nálunk, így marad idő a Hollók mellett a családdal is foglalkozni kicsit.

W8: BYE WEEK

Ismét szezon közepén ér minket a pihenőhét – én pedig kedvelem ezt a hagyományt.

W9: @ Indianapolis Colts (November 8, vasárnap, 19:00)

Másik idei leghosszabb utazásunk az Indianapolis Football Team otthonába vezet. Phillip Rivers új csapattal és vállalható o-line-nal néz majd farkasszemet a Hollókkal, nekünk meg jó lenne gond nélkül lehozni a bye utáni konferenciameccset, amelynek biztosan lesz hatása a rájátszásra.

W10: @ New England Patriots – SNF (November 16, hétfő, 02:20)

Prime time-ok prime time-ja: Sunday Night Football Foxboróban, az elitek elitjével, a legendák legendájával, az edzők edzőjével –akinek még a kutyája is felkészültebb prospectekből egyes NFL GM-eknél– Bill Belichickkel. Kár, hogy ez a meccs Brady nélkül már nem lesz olyan, így igazán nem is értem, miért tették vasárnap éjjelre, van azért ennél izgalmasabb összecsapás is az idei schedule-ban. Mindegy, meglátjuk. Mivel ebben az idősávban csak ez a meccs van, a tévézés garantált.

W11: vs Tennessee Titans (November 22, vasárnap, 19:00)

Traumákról csak szakemberek, pszichológusok, terapeuták jelenlétében beszélünk, így most eltekintek attól, hogy felemlegessem a januári égést. Novemberben lehetőséget kapunk, hogy revansot vegyünk és bebizonyítsuk, hogy fejben is ott tud lenni a csapat, amikor szükséges. Masszív playoff implikációk ezen a meccsen, muszáj nyerni.

W12: @ Pittsburgh Steelers – TNF (November 27, péntek, 02:20)

Négyet alszunk, és hárommeccses prime time sorozatot kezdünk meg Hálaadás estéjén. A 74 éves, dagadék QB-nek ekkora már az összes ízülete recsegni fog, a backup irányítót pedig a Browns már addigra hazavágta, így valószínűleg a tartalék tartaléka ellen állunk majd fel Kecsöpföldén. De semmi vész, az elmúlt években bizonyított a terrible towel könnyeket felitató képessége.

A Baltimore-iak amúgy ismét felhorkanva fogadták, hogy a hálaadásnapi divíziós összecsapás ismét Pittsburgh-ben lesz. Meh.

TV: Yes

W13: vs Dallas Cowboys – TNF (December 4, péntek, 02:20)

Ismét főműsoridő, ezúttal a Tehenészek látogatnak a Bankba, akik 8 éve nem jártak mifelénk. A sok szakértő által a 2020-as draft nyertesének titulált Cowboys izmozik majd a mieinkkel: új HC, kiváló futók, tehetséges qb-k, jó védelmek mérik majd össze erejüket.

TV: Igen

W14: @ Cleveland Browns – MNF (December 15, kedd, 02:15)

11 nap pihi után a FirstEnergy-ben zajlik majd a North következő fordulója. Nincs dupla bye week, semmi ilyesmi, a csütörtök esti összecsapások után a következő vasárnap utáni hétfő némiképp távolinak tűnik. A lényeg, hogy ismét ország-világ szeme láttára bizonyíthatnak a lilák.

TV: Yes

W15: vs Jacksonville Jaguars (December 20, vasárnap, 19:00)

Három, európai szurkolói szemmel kőkemény hét után végre ismét “normális” időben nézhetünk majd meccset, a karácsony előtti hétvégén a Jaguárok érkeznek az Inner Harbor mellé.

W16: vs New York Giants (December 27, vasárnap, 19:00)

Az Eagles mellett a Giants a másik csapat, amellyel kapcsolatban be kell, hogy valljam: fogalmam nincs, mik történtek a házuk táján az elmúlt hónapokban. Majd valami lesz, nem? De!

W17: @ Cincinnati Bengals (Január 3, vasárnap, 19:00)

Elgondolni is nehéz, hogy 2021-et írunk majd, mire véget ér az idei évad. Reményeink szerint az utolsó meccsen már csak a Ravens tartalékai lépnek majd pályára, de a North, az mindig is North, ráadásul a drafton jelentősen erősített a Cincy, így egyáltalán nem megjósolható, mi lesz ekkor a playoff-harc és a divízió állása. Ami biztos, hogy rutinmeccsnek egyáltalán nem lesz nevezhető a korajanuári matchup.

Érdekességek

  • A csapat összesen 10100 kilométert utazik a 2020-as évadban, ami messze a legalacsonyabb a ligában az elmúlt években
  • A ligában idén a Ravens-nek van a “leggyengébb” párosítása az ellenfelek tavalyi összmérlege, győzelmi aránya alapján (.438)
  • Az 5 Ravens prime time meccsre (melyből 3 idegenben) 2011 óta nem volt példa, és ez azt is jelenti, hogy legalább ötször láthatjuk tévében, élőben kedvenc csapatunkat (hacsak a SportTV nem változtat addig szokásain, és adja inkább a tavalyi Chiefs-meccseket)
  • Hétfő esti rangadó (MNF) résztvevője 2017-ben volt utoljára a Ravens, két MNF pedig 2015-ben volt legutóbb
  • 2013 óta nem volt két TNF egy évben, idén két egymást követő héten is csütörtök este bizonyíthatnak a srácok
  • 2008 (John Harbaugh) érkezése óta 14-1 a csapat mérlege a prime time mérkőzéseken, az utolsó 12 meccset zsinórban nyerte a Ravens. Ez valami egészen elképesztő adat! 7-0 a hazai TNF és 2-0 a hazai MNF meccsek mérlege
  • Novemberben 1, decemberben 3 hazai meccsünk lesz

Érdekes lehet még...