Ravens-Bills meccsértékelő

Reggelre virradóra sajnos szomorúan kelhetnek, vagy dőlhetnek le a hajnali meccs után a Ravens flock tagjai szerte a világon, így hazánkban is. A divisional round már nem sok sikert tartogatott kedvenceink számára, ugyanis a Bills egy szenvedős első félidő után a harmadik negyedben gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, és 3-17 arányú győzelemmel masírozott tovább a főcsoport döntőjébe. Az eredmény alapján, aki nem látta a meccset, simának gondolhatja a dolgot, azonban a találkozó menete minden volt, csak egyértelmű nem. A végén is sikerült két labdabirtokláson belül tartani a hazaiakat, így még bármi történhetett volna, ám a leolvadás mellett több szerencsétlen tényező is nehezítette a hollók dolgát (pl. Lamar kiesése az utolsó etap előtt). Érdekes látni, mekkorát fordult a világ, az alapszakasz végén egyértelműen a támadók repítették be a csapatot a playoffba, a rájátszásban viszont a védők teljesítettek kifejezetten jól. Szintén fura számadat lehet, hogy a sackeket és a sikeres átadások/passz mutatót leszámítva, gyakorlatilag minden statisztikai adatban jobban zárt a Ravens, mégis vereség lett a vége. Ez megmutatja nekünk, hogy a Bills jól sáfárkodott a momentumokkal és pont csak annyit adott ki, amennyi kellett a győzelemhez. Meglepően hathat a dolog, de ismét eggyel több dolgot tudok hozni a pozitívumokhoz, mint a nem működő szegmensekhez, így szerintem mindenki beláthatja, hogy bűnbakok keresése helyett inkább büszkének kell lennünk csapatunkra, akik végig harcolva, szoros csatában maradtak alul. Ez pedig úgy gondolom mindenképp megsüvegelendő!

Pozitívumok:

1. Határozott védekezés

    Szerencsére a secondary és a D-line is jól működött, látszott a felkészültség az ellenfél játékainak lereagálása közben. Két dolog nem volt az igazi, a pass rush mindössze egyetlen sacket tudott termelni, és a volt holló John Brown eléggé büntette előző munka adóját az oldalvonal mellett. A Bills futójátéka nem volt meghatározó, amikor mégis labdacipelésre adták a fejüket, azt gyorsan megakadályozta a front 7. Az LB sorban pont Fort tűnt inkább ki, Queen pedig csendesebb maradt (az első TD-nél neki kellett volna kiváltania Diggsre). Humphreys, Peters és Elliott kifejezetten jó meccset zárt, fejben ott voltak, keveset hibáztak, nem csináltak felesleges szabálytalanságokat. Ha egy picit sikerülne javítani a passzsiettetésen, jövőre ez mindenképpen egy potens védelem lehet, ám olyan alapvető kérdések megvitatása lesz fontos, mint hogy Judonnal vagy nélküle képzelik-e el a jövőt.

2. A célpontok a helyükön voltak

    Brown és Snead érdemel külön kiemelést, ők ügyesen szeparálódtak, szépen harcoltak plusz yardokért (különösen Snead). Andrews felé nem nagyon érkeztek elkapható labdák, mégis majdnem összehozott egy bravúr TD-t 3 emberrel a nyakában. Dobbinsnak ugyan nem az elkapás az elsődleges feladata, azonban volt két elég csúnya, gond nélkül behúzható passz, amit elejtett, pedig óriási szükség lett volna a sikeres elkapásra az előrehaladáshoz kulcsszituációkban. Nem lepődnék meg ha itt is prioritás lenne az erősítés az offseason során.

3. Huntley nem csinálta össze magát a komoly feladattól

    A sokadik opcióként szerződtetett Tyler Huntley negyedik számú irányítóként volt sérülés miatt kénytelen beugrani, érdekes lett volna, ha ő váltja meg a világot. Ennek ellenére motiváltan, megfontoltan, legjobb tudása szerint ténykedett, és nem dőlt be vele teljesen a támadójáték. Ilyen helyzetben biztos vagyok benne, hogy tízből 8-9 draftolatlan rookie összeomlott volna a teher alatt, Huntley viszont ment és csinálta, amivel mindenképp kivívta szimpátiámat.

Negatívumok:

1. Az offense nagy része súlytalan volt

    Sajnos várható volt, hogy előbb-utóbb kiütközik majd, a rengeteg sérült hiánya a támadófalban. Jó húzásokkal, masszív blokkokkal kezdtek a srácok, az első negyed után azonban szinte minden playben volt valami hiba. Elrontott snapek tömkelege, lemaradások, bemozdulások, volt itt minden, ami csak nehezíthette a helyzetet. Fluker egyértelműen cut az én olvasatomban, ma is rendkívül gyengén játszott. A fiatal guard/tackle osztagban bőven van még potenciál, hozzájuk nem feltétlenül kell nyúlni, viszont a center poszt is kérdéses lehet a focimentes időszakban. Nem csak az O-line, sajnos Lamar sem hozta azt, amit előzetesen elvártunk tőle. Voltak ismét nagy futásai, jó olvasásai, de rengeteg esetben sokat hezitált, és nem feltétlenül a legjobb döntést hozta. Így jöttek a zsákok, yardveszteséges szerelések, na meg az a szerencsétlen pick six. Nem kérdőjelezném meg az ő szerepét sem, a Titans ellen bizonyította, hogy a rájátszásban is lehet rá számítani, egyszerűen nem jött ki ma a lépés számára sem.

2. A speciális egység alulmúlta önmagát

    Itt is óva intenék mindenkit Tucker fikázásától, tény, hogy nagyon hiányzott az a 6 pont, ami a lábában maradt, de nem feltétlenül csak ezen ment el a meccs. A szélvihar Bass dolgát is megnehezítette, ez sajnos benne lehetett volna bármelyik találkozóban, amióta a téli időszakra fordultunk. Koch sem volt az igazi az első puntja bitang rosszul sikerült, aztán valamennyire sikerült javítania (nyilván az orkán az ő helyzetén sem javított). Na és persze ott volt megint a meccset eldöntő eset, amikor a hazaiak punterét sikerült telibe bombázni, így a büntetésnek köszönhetően le tudta pörgetni az órát a Bills. És akkor már ott is tartunk, hogy a 3 pályára bicegő csapatrész közül kettő nem igazán működött, ennek fényében sajnos nem csodálkozhatunk a végeredményen. Itt leginkább a returnerek szerepe lehet kérdéses, akik idén sem tudták megváltani a világot, sőt.

Ezzel hivatalosan is véget ért szeretett hollóink 2020-as szezonja. Emelt fővel, de keserű szájízzel kell elengednünk ezt az évet, hiszen picit jobb játékkal ezt a derbit is be lehetett volna húzni. Nagyon köszönjük azoknak a szurkolóknak, akik nem voltak restek a „hosszabb” elemzéseinket is felütni egy találkozó előtt vagy után ebben az esztendőben is!

Ti hogy láttátok? Egy tízes skálán hányasra értékelnétek az egész szezonban nyújtott teljesítményt? Hogyan látjátok a jövőt? Minden megoldás szívesen olvasunk a komment szekcióban!

-Maszi-